A Pilates módszer megalapítójáról

Dina's Pilates Studio

Dina's Pilates Studio

Joseph Pilates módszer

A Pilates módszer nevét megalkotója Joseph Hubertus Pilates után kapta aki Németországban, Düsseldorf közelében született. Gyermekként asztmás, angolkóros volt valamint reumás láztól is szenvedett egész életét annak szentelte, hogy fizikailag megerősödjön. Speciális légzéstechnikáját az asztmája miatt a alakította ki, tanulmányozta az emberi test izmait majd apja segítségével elkezdett gimnasztikai gyakorlatokat végezni, jógázni és testépíteni.

Úgy gondolta, hogy a legtöbb ember egészségügyi problémáit a rossz testtartás és néha ennek eredményeként a sekélyes légzés okozza, ezért olyan fontos a gyakorlatok végzése során a légzéstechnika és a tartóizmok erősítése.

Fiatal korában több sportágat is kipróbált és jártassá vált a testépítésben, műugrásban, síelésben és tornában is. 1912-ben Angliába költözött ahol kezdetben boxolóként, cirkuszi akrobataként és az angol nyomozók önvédelmi oktatójaként kereste kenyerét.

joseph_pilates_munka_kozben

Az I.világháború kitörésekor Lancesterbe majd a Man szigetre internálták. Az internálótáborban volt ideje továbbfejleszteni módszerét méghozzá társai segítségével akiket oktatott. A módszerrel sikerült társait fizikailag annyira megerősíteni, hogy a Man szigetén élő fogolytársait elkerülte az 1918-ban pusztító spanyolnátha.

Pilates az ágyban fekvő sérülteket sem hagyta cserben, különböző használati tárgyakból, ágyrugókból, kötelekből, hordókból olyan eszközöket és gyakorlatokat dolgozott ki amit az ágyban fekvő sérültek is végezhettek. Ennek eredményeképpen a foglyok és a súlyos betegek állapota is folyamatosan javult.

Az orvosok, ápolók és mindazok akik szemtanúi voltak a folyamatnak, elkezdték hírét vinni az új tornának amit J. Pilates “Contrology“ -nak nevezett el.

joseph pilates munka közben

A háború után Pilates fitnesz tevékenységét Hamburgban folytatta, ahol a helyi rendőrséggel dolgozott. 1926-ban kiábrándult a német hadseregből és Amerikába költözött. A hosszú hajóút során ismerkedett meg későbbi feleségével Claraval, kinek segítségével megnyitotta stúdióját a new yorki balett épületében. A“Contrology” -t táncosoknak, táncoktatóknak, sportolóknak tanította egyre nagyobb sikerrel. Módszerük segítségével a sérüléseik is egyre gyorsabban javultak.

Kora legnagyobb táncosai és táncoktatói jártak hozzá és a módszere segítségével szép alakra, állóképességre és ruganyosságra tettek szert. A legtehetségesebb tanítványai idővel maguk is oktatták a módszert így az egyre inkább elterjedt az egész világon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Hasonló cikkek

Dinas Pilates Studio Budapest - Kiscsoportos gépes óra - Reformer gép
Dina's Pilates Studio

Bővebben a Pilates eszközökről

Általában a pilates órákra érkező vendégek első számú kérdése a pilates gépekkel kapcsolatos. Miket fogunk használni az órán, mit kell tudni róluk és egyáltalán milyen

Pilates gerinctora Dinas Pilates Studio Budapest
Dina's Pilates Studio

Pilates – Az ideális gerinctorna

Sokan kérdezitek és valamennyien rácsodálkoztok pár alkalom Pilates óra után, hogy mennyire fontos a gerinc védelme, mozgékonyságának megőrzése manapság. Mivel a legtöbben ülő vagy álló

Mire számíts az első pilates órán?
Dina's Pilates Studio

Mire számíts az első Pilates órán?

Legyen akár online akár személyes a vendégek visszajelzései és persze saját tapasztalatom alapján az első pár „Pilates” óra igen sok információval lát majd el, amihez

Pilates alapelvek
Dina's Pilates Studio

A Pilates alapelvei

A „Pilates” módszer lényege a “központ” (mélyizmok) megerősítése, a gerinc mozgékonyságának növelése, az izomerő és a testtudat fejlesztése. A gyakorlatok segítségével hatékonyan kezelhetünk bizonyos, a